A Zagyva-völgyi várak megmaradt kövei, ma is valami különleges erőt sugároznak. Ostromágyúk által szaggatott falaikkal, felhőkbe törő csonka lakótornyaikkal a magyarság nagy próbatételeit idézik, példát mutatnak az utókornak, vitézségből és helytállásból.
Az Iparkodó Budapest c. sorozatunk első tagja a fővárosban koncentrálódó malomipar történetét, a ma is minőséget jelentő magyar márkákat, cégeket mutatja be, és megemlékezik mindazokról a vállalkozásokról, melyek a saját korukban fogalomnak számítottak. A
A céhek a kézművesség nagy hatáskörrel rendelkező, szakmánkénti feudális szervezetei voltak. Rómában a kézművesek már a császárság korában tízféle céhet, kollégiumot alkottak. Bizáncban a 9., Itáliában a 10. századtól ismert, Európa szerte a 12-16. században terjedt el. Voltak kereskedő céhek, un. Gildek is. A középkori városok ilyen jellegű tömörülései elsősorban a feudális urak és a patriciusok zaklatásainak elhárítására jöttek létre.
"...Ez a húsz év akkor is felszabadító és előrevivő változások sorozata, akkor is egy szabad város felépülésének története, ha ma sokszor keserűséggel pillantunk is vissza rá. Ez a húsz év ugyanis a fejlesztésről szól. Világos volt számunkra a tét: az üze
A Polc.hu internetes áruház könyveket, hangoskönyveket, CD-ket, DVD-ket, e-könyveket és magazinokat kínál, állandó akciókkal, 15-20%-os kedvezménnyel, 1 napos futár házhoz szállítás mellett. Az oldalon Magyarország közel teljes könyvválasztéka megtalálható, és megvásárolható, otthonról, kényelmesen.
Az oldal segítséget kíván nyújtani azoknak, akik érdeklődnek a magyar települések története után. Össze szeretnénk gyűjteni minden segédanyagot, hogy ez az oldal egy kiváló kiindulópont legyen azok számára akik valamilyen helytörténeti, családfa kutatást szeretnének végezni.
Ön azt választotta, hogy az alábbi linkhez hibajelzést küld a lap.hu oldal szerkesztőjének. Kérjük, írja meg a szerkesztőnek a megjegyzés mezőbe, hogy miért találja a lenti linket hibásnak, illetve adja meg e-mail címét, hogy az észrevételére reagálhassunk!
| Hibás link: | |
| Hibás URL: | |
| Hibás link doboza: | Ajánlott irodalom |
| Név: | |
| E-mail cím: | |
| Megjegyzés: | |
|
|
| Biztonsági kód: | |
| Mégsem Elküldés |