Hirdetés

helytortenet.lap.hu / Könyvtárak, levéltárak

Könyvtárak, levéltárak

A Magyar Országos Levéltár – más közgyűjteményi társintézményekhez (Magyar Nemzeti Múzeum, Országos Széchényi Könyvtár) hasonlóan – nemzeti kincseket őriz.

Magyarországi világi felsőoktatási intézmények a kezdetektől 1945/48-ig

...nem sokkal az Internet magyarországi megjelenése után kezdődött, az IIF 1993-as gopher-pályázatát követően. A pályázat eredményeként gyorsan felálló hazai gopher rendszerekkel és a hozzájuk kapcsolódó egyéb szolgáltatásokkal (FTP, WWW, Listserver) folytatott kísérletekből hamar nyilvánvalóvá vált, hogy nagy igény van jó minőségű, értékes információkat tartalmazó, magyar nyelvű szöveges anyagokra,

A Hadtörténelmi Levéltár a közeljövőben -1998 novemberében - ünnepli megalakulásának 80. évfordulóját. Külön öröm számunkra, hogy mostanra adódott lehetőségünk elődeink hajdani kezdeményezését felfrissíteni és folytatni, nevezetesen: önálló kiadványokkal megjelenni a hadtörténelem iránt érdeklődő tisztelt Olvasó előtt

Szolgáltatásunk 1999-ben indult azzal a céllal, hogy a tájékoztató könyvtárosok az interneten keresztül is segítséget tudjanak adni az információt keresőknek. 2001 novembere óta konzorciumi keretek között működik, amelynek egyre több magyarországi könyvtár, különböző szakterületeket képviselő intézmény és magánszemély a tagja, s az Országos Széchényi Könyvtár a működtetője.

Könyvtári információ Magyarországon

A lap a hazai könyvtárak honlapjainak, egyéb könyvtári szolgáltatások gyűjtőhelye.

A levéltár az az intézmény, mely megőriz minden hivatalos okiratot és egyéb kiadványokat, papírokat. Ez az oldal azért jött létre, hogy összegyűjtse és tematikusan rendezve ön elé tárja a témával kapcsolatos legjobb weboldalakat. Kellemes böngészést és jó kutatást kívánok!

Hirdetés
Meghatározás:

Az oldal segítséget kíván nyújtani azoknak, akik érdeklődnek a magyar települések története után. Össze szeretnénk gyűjteni minden segédanyagot, hogy ez az oldal egy kiváló kiindulópont legyen azok számára akik valamilyen helytörténeti, családfa kutatást szeretnének végezni.

Startlap kiemelt témák

Partneroldalak

Ön azt választotta, hogy az alábbi linkhez hibajelzést küld a lap.hu oldal szerkesztőjének. Kérjük, írja meg a szerkesztőnek a megjegyzés mezőbe, hogy miért találja a lenti linket hibásnak, illetve adja meg e-mail címét, hogy az észrevételére reagálhassunk!

Hibás link:
Hibás URL:
Hibás link doboza: Könyvtárak, levéltárak
Név:
 
E-mail cím:
 
Megjegyzés:
Biztonsági kód:
 
Mégsem  Elküldés