Abda körjegyzőségi székhely. A körjegyzőséghez tartoznak még Börcs és Ikrény községek. Így együtt közel 6200 fős közösséget alkotunk.
Tisztelt Szerkesztő Úr/Asszony! Korábban már szerepelt oldalán az ajánlott link, mely honlapunk megszűnése miatt került le onnan. Honlapunk most megújult, küldjük újra a linket. Felhívom figyelmét, hogy a Helytörténet Lap-ot feltüntettük oldalunk linkajá
Római és népvándorlás kori leltek is bizonyítják, hogy Balatonszentgyörgy és Fenékpuszta között ősi, balatoni átkelőhely volt.
Besenyszög Jász-Nagykun-Szolnok megyében található, Szolnoktól északra 17 km-re. A mai Besenyszög község magja két régi faluból (Szög és Szentiván), teljes területe további két elnéptelenedett középkori helységből (Fokorú és Szászberek) alakult ki.
A táj a kőkorszaktól kezdve lakott volt, melyet az itt előkerült kőszerszámok, balták, cserépedények, ékszerek is igazolnak. A Római Birodalom idején a bozsoki és a rohonci völgy forrásaiból vitték közel 400 éven keresztül a vizet vezetéken Savaria városába
Budapest 20 címmel multimédiás kiállítás nyílt a főváros elmúlt húszéves történetéről a Budapesti Történeti Múzeumban. A kiállítás hat nagy témára bontva – város és emlékezet, átalakuló terek, városi rituálék, magunk között, dolce vita és földön, vízen, levegőben fantázianéven – foglalja össze a magyar főváros társadalmi és kulturális életének, építészetének, közlekedésének elmúlt húsz évben bekövetkett jelentős átalakulását.
A Duna XIX. Századi szabályozása és a trianoni békeszerződés elszakította az itteni részeket Vajka, Keszölcés és Doborgaz községektől. Azóta a települések története külön íródik.
Valószínűsíthető, hogy az Aba nemzetség egyik tagja építtette a várat, első okleveles említése 1264-ből való. Többször királyi birtok volt, majd a Perényi család tulajdonába került.
Európában az V. századtól kezdték az addigi szóbeli törvényeket írásba foglalni, ám ezek sokszor csupán rímekbe szedett feljegyzések voltak, mintsem valódi törvénykönyvek
Sopronban 1867-ben megalakították a Régészeti Egyesületet, a következő évben pedig a múzeumot. A Városi Múzeumnak 1913-ig nem volt állandó otthona. Ekkor helyezték el a Lenck-villában (a néprajzi kiállítás ma is itt látható). Az 1960-as évektől újabb épületekkel és gyűjteményekkel gyarapodott. Napjainkban a Soproni Múzeumnak a városban és környékén már tizennégy kiállítása van tizenkét különböző épületben. A Soproni Múzeum központi épülete a Fő téren álló Storno-ház.
A falu nemzetis�gi k�zs�g, magyarok �s szlov�kok lakj�k. Dombiratos,Dombegyh�z, Battonya �s Magyardombegyh�z �ltal hat�rolt kisk�zs�g a mez�kov�csh�zi j�r�sban. Hozz�tartozik N�gel-puszta.
Kiskunfélegyháza és környéke sok egyedi értéket és felfedezni érdemes élményt kínál az ide látogatóknak. Karakteres térségi vonásai közül kiemelkedik a város történelmi és kulturális öröksége.
A hírneves, szép múltú mezőváros eredetét a honfoglalásig vezethetjük vissza. Kiheverte a tatár és török dúlását, s a Rákócziak kapták meg a királytól 1633-ban.
A középkor lezárását követően az uradalmi rend kialakulását vehetjük szemügyre melynek írásos nyomai már fellelhetők és tanulmányozhatók. A területre jellemzően megmarad a nagybirtok rendszerre épülő mezőgazdasági jellegű hasznosítás.
Mezőkövesd lakóit a szomszédos Szentistván és Tard népével nevezik "matyók"-nak. Színes népviseletükkel, híres népművészetükkel, hagyományokba zárt életükkel különleges néprajzi egységet alkottak
A város legrégibb épülete, a Református Nagytemplom múltjába, titkaiba nyújt bepillantást a honlap, de megismerkedhetünk egyéb érdekességekkel: a város nevezetes szülötteivel, a Lévay-házzal, a református iskolával, temetővel is.
Sümeget hazánkban, mint egy dunántúli kis ékszerdobozt, a barokk kor gyöngyszemét emlegetik. Legismertebb műemlék a vár, amelyet a 84-es úton a város felé érkezők már messziről láthatnak, és amely számos látnivalót és programot kínál.
A keleti keresztény építészetre jellemző szigorú kötöttségekből kiszabadulva a barokk mozgalmasságában ötvöződött e sajátos, bizánci építéshagyomány.
az UNESCO Világörökség részeA hagyomány szerint az ősfalu a mai telepuléstől délnyugatra a Pénzes nevű dűlőben fekudt, amelyet három oldalról hegygerincek védtek. Az egykori falunak temploma is volt, amit ma egy Kápolnának nevezett, csonka gúla alakú földhányás jelez.
Szomód az előbbitől (ti. Naszálytól) keletre van egy szűk mérföldre, egy kellemes domb alján, amely Tata várával szemben van, egy negyed mérföldre északra. Szomszédosak vele a tatai puszták
Az oldal tulajdonképpen egy blog, amely a Vas megyei Püspökmolnári község helytörténetéről szól (kisebb részben helyi és országos közéleti témákról is, mivel a szerző történész-politológus). Rendszeresen, heti 2-4 alkalommal frissül. A blogbejegyzéseket képek, térképek illusztrációi teszik élvezetesebbé. Kérem az ajánlás elfogadását!
Az oldal segítséget kíván nyújtani azoknak, akik érdeklődnek a magyar települések története után. Össze szeretnénk gyűjteni minden segédanyagot, hogy ez az oldal egy kiváló kiindulópont legyen azok számára akik valamilyen helytörténeti, családfa kutatást szeretnének végezni.
Ön azt választotta, hogy az alábbi linkhez hibajelzést küld a lap.hu oldal szerkesztőjének. Kérjük, írja meg a szerkesztőnek a megjegyzés mezőbe, hogy miért találja a lenti linket hibásnak, illetve adja meg e-mail címét, hogy az észrevételére reagálhassunk!
| Hibás link: | |
| Hibás URL: | |
| Hibás link doboza: | Települések helytörténete |
| Név: | |
| E-mail cím: | |
| Megjegyzés: | |
|
|
| Biztonsági kód: | |
| Mégsem Elküldés |